Az emberek többsége a „szerződés” szó hallatára szíve szerint azonnal futna az ellenkező irányba, ha meg még életünk „legfontosabb” dolgával, a szerelemmel - és ehhez szorosan kapcsolódva a házasság intézményével - jár kéz a kézben a dolog, azzal már pláne nem tudunk mit kezdeni lelkiekben.

Sokakban a szó hallatán azonnal beugrik az idősebb, de gazdag férj kontra fiatal és kötőjel haszonleső plázacica sztereotípiája, ahol az ifjú menyasszony a férfi vagyonára utazik, s máris mindenki kórusban rávágja, hogy naná, hogy kell házassági szerződés! Persze ilyenkor nem gondolunk bele, milyen érzés lehet, ha szívünk szerelme, akinek a fél karunkat is odaadnánk (de akár még az egészet is), hirtelen az orrunk alá dugna egy példányt az esküvő előtti este…

Hát nem szeret engem a Pista, hogy alá akarja íratni ezt velem? Mert a mi szerelmünk bizony őszinte és érdekektől mentes, és ez a gavallér 10 év múlva biztosan kérés nélkül nekünk adja majd a házat meg a kocsit, elvégre nálam maradnak majd a közös gyerekeink is, ő meg majd valahogy megoldja. Nos, szép is lenne, ha ez így menne, és fájdalom ide vagy oda, de ezt a kérdést rendezni kell.

A házasulandók egyik fele szerint a házassági szerződés a jövőbeli váló per felé tett első lépés, míg mások szerint - ha esetleg sor kerül rá - a békés és korrekt elválás biztosítéka. Egy biztos: minden esetben a párnak kell eldöntenie, szeretnék-e szerződés formájában rögzíteni, ki mivel „szállhat ki a buliból”, ha esetleg úgy alakul a helyzet, mert a legtöbb jogrendszer a házasságot követően közös tulajdonnak tekinthet olyan dolgokat is, amiket mi nem szeretnénk akként kezelni.

Ha mindketten egyet értenek ennek a papírnak (is) a fontosságában, ott nincs dolgunk, ám ha az egyik fél vonakodik a témától, vagy egyikük sem akar „szerződni”, abban az esetben érdemes néhány szempontot végiggondolni. Az elmúlt időben társadalmunk óriási változásokon ment keresztül, és ma már nem feltétlenül a férfi lesz a családfenntartó, aki többet keres, és a pár tagjainak lehetnek olyan vagyontárgyai, amiket nem kívánnak „bedobni a közösbe”. Nagyon kellemetlen érzés lehet utólag bizonygatni, hogy az autót én kaptam a szüleimtől még a diplomaosztómra, és a plazma tévét is nehéz kettévágni, ha azt együtt vettük magunknak karácsonyra, s ezekben a helyzetekben éppen az a „szeretetnek” nevezett valami veszik el, aminek zászlaja alatt nem akarunk házassági szerződést kötni.

Ezzel persze nem szeretnénk állást foglalni sem a házassági szerződés mellett, sem pedig ellene, mintsem inkább arra hívnánk fel a figyelmet, hogy a békés búcsúzás nem azon múlik, hogy valamit leírtunk-e vagy sem, mert nincs megtámadhatatlan szerződés, csak alacsony ügyvédi óradíj! Viccet félretéve, ha arra törekszünk, hogy korrekten zárjuk le életünk egy - remélhetőleg - szép időszakát, ahhoz nem feltétlenül van szükségünk egy 25 oldalas vagyonnyilatkozatra, csupán arra a szeretetre és tiszteletre, amivel a kapcsolat kezdetekor fordultunk a másik felé.