Nos, ha valaki azt várja, hogy a cikkben szorgosan suvickoló, gyereket nevelő háziasszonyokról fogunk írni, akik éjszaka átváltoznak csábos szeretővé, azok azonnal kattintsanak valahova máshová, mert az ő elvárásaiknak nem fogunk - és nem is akarunk - megfelelni!

Ti is észrevettétek már, hogy a „jó feleség” szókapcsolat hallatán az embernek önkéntelenül egy sütőmargarin reklámba illő csinos hölgy ugrik be tökéletes frizurával és élére vasalt köténnyel, amint épp valami ínycsiklandó süteménytésztát kavargat? Persze a sütés-főzéssel időben elkészül, a megjelenése mindig kifogástalan és alkalomhoz illő, nem beszél sem sokat, sem keveset, nem hisztizik, nem panaszkodik és nem nyaggat, remek szerető mindig és mindenhol, egészségesen főz de finomat, okos, sokat olvas de még annál is többet sportol (lehetőleg fut és jógázik), amitől S-es méretű a nadrágja, de a mellei legalább 75D-sek… Ha ti is ezt keresitek - akár magatokban, akár a párotokban -, akkor feltétlenül ejtsétek útba a szupermarketek gyerek osztályát, ahol a középső polcon általában gyönyörű barbie-babákat lehet kapni változó hajszínnel.

Sokkoló felismerés, nemde? Mert az ember a valóságban nem ilyen. Nem vagyunk robotok, akiket legyártanak egy séma alapján, hogy ez most a jó feleség széria, ez meg a rossz… De akkor mégis honnan dönthetem el, jól működöm-e feleségként, vagy a párom „jó”-e? Abban talán mindannyian egyet értünk, hogy a másik embert megítélni az életben nem a mi tisztünk, mi magunk csupán azt dönthetjük el, megfelel-e nekünk a jelenlegi felállás, és ha nem, akkor ennek ellenére akarjuk-e így folytatni (mert bizony sokan ennek ellenére is akarják, vagy ha nem, akkor sem változtatnak)?

Azt, hogy a szó emberi értelmében jó feleség vagyok-e a magam számára, kiderül abból, hogy elégedett vagyok-e azzal, amit nap mint teszek a „feleség” szerepben. Ha megfőzök a férjemnek, az elégedettséggel, jó érzéssel tölt el nap-nap után? De behelyettesíthetünk ebbe a kérdésbe bármit, amit mi a „feleség” státuszhoz kapcsolunk. Mert bizony nem vagyunk egyformák, és emiatt nem egyformán gondolkodunk arról sem, mi tartozik hozzá a házasélethez. Van, aki szerint a főzés az asszony dolga, míg mások a megértést, a meghittséget kapcsolják ehhez a szerepkörhöz. Bármi legyen is a mérce, a lényeg, hogy önmagunkkal kerüljünk harmóniába, önmagunknak akarjunk megfelelni és ne másoknak!

Azt már valószínűleg mindenki sejti, hogy „külső szemmel” a jó feleség kérdésről egyetlen egy embernek van „joga” véleményt nyilvánítani, ez pedig a házasság másik résztvevője: a férj, hiszen az ő életükről van szó (nyilvánvalóan ebben a témában a szomszédasszony vagy az anyós meglátásai nem relevánsak, és egyébként is, sepregessen csak mindenki a saját háza előtt!). Ám a kérdés itt sem az, hogy jó-e az a feleség, hanem az, hogy a férj számára megfelelő-e az, amit a párja feleségként tud nyújtani neki. Példának okáért, ha a férj szeretné, hogy a feleség minden este meleg étellel várja, ám a nő hátán minden alkalommal végig fut a hideg, ha csak a konyhára gondol, az nem azt jelenti, hogy megbukott feleségként, csupán azt, hogy nem tud/akar megfelelni a másik elvárásainak. Ebben az esetben pedig már csak az a kérdés, meg tudják-e oldani ezt a nézeteltérést (vagy mondhatnánk elvárás-különbségnek is!) a felek. Gyakran fordul elő, hogy ilyenkor a pár megalkuszik, és a feleség minden nap beáll a konyhába, habár nem szeret főzni, vagy megrendelik esténként a kaját valahonnan, holott a férfi „hazaira” vágyik. Persze így is lehet, de vajon szabad-e úgy leélni az életünket, hogy kompromisszumokat kötünk csak azért, hogy legyen mellettünk valaki, holott mindeközben éppen leghűbb társunkat veszítjük el: saját magunkat? A másik kérdés, szeret-e a párunk annyira, hogy elfogad minket ilyennek és talál-e bennünk sok más dolgot, ami miatt azt gondolja, ez vagy az már nem is olyan fontos...