A héten fókuszba került, milyen hatással van az elvárás egy párkapcsolatra, ma pedig megnézzük, hogyan lehet ezeket a sokszor ösztönből gyártott feltételeket észrevenni!

Kissé ellentmondásnak tűnhet, de ha jobban belegondolunk, az elvárásainkkal éppen magunkat tesszük a legrosszabbat. Megszületik a gondolatainkba egy ideális, utópisztikus kép, amit szeretnénk valóra váltani. Például szeretnénk, ha kedvesünk sosem felejtené el a születésnapunkat, holott az első randi óta tudjuk, mennyire feledékeny a szerelmünk, erősségeit az élet más területein kell keresnünk. Amikor eljön a szülinapunk, mégis vadul reménykedünk valami csodálatos meglepetésben, de a nagy nap végére már egy tábla csokival is beérnénk a sarki kisboltból csak jusson eszébe, s végül nem marad más csak a rossz érzés: bennünk az, hogy megfeledkeztek rólunk, benne pedig, hogy már megint „elszúrta”. Holott a szívünk mélyén pontosan jól tudjuk: „lehetetlent” kívánunk tőle, mert hiába kérjük egy haltól, hogy másszon fára, amikor ő csak úszni tud.

Az már tiszta sor, elvárásaink előbb vagy utóbb csalódáshoz vezetnek, de hogyan vegyük észre, hogy egyáltalán elvárásaink vannak az adott helyzetben? Ha szeretnénk felfedezni a lelkünk mélyén megbúvó elvárásokat, hunyjuk be a szemünket, és gondoljuk végig az adott szituációt, majd kérdezzük meg magunktól, milyen érzésünk van vele kapcsolatba. Ha bármilyen rossz érzés merül fel bennünk, az azt jelenti, valaki vagy valami felé elvárásunk volt, ami nem teljesült.

A megoldás pedig elvárásaink elengedésében rejlik (ami nem egyenlő a céljaink, vágyaink elengedésével!). Ha nem várjuk el egy haltól, hogy profin másszon fára, nem is csalódhatunk benne. Az életszerűbb példánál maradva, ha tudjuk, hogy kedvesünk feledékeny és nagyon szeretnénk tőle ajándékot kapni, esetleg említsük meg neki időben a közelgő születésnapunkat (ebben akár segíthet egy barát vagy családtag, aki „véletlenül” szóba hozza), ha pedig már elfelejtette, próbáljuk „ésszel” végiggondolni: az ajándék a fontosabb vagy ő?

Ezen a ponton három lehetőségünk van: az első esetben teljes mértékig elengedjük az elvárásunkat a másik felé, és csak élvezzük egymás társaságát feltételekés csalódások nélkül, amíg mindketten jónak látjuk azt. A második esetben felismerjük az elvárást, amitől nem akarunk megszabadulni és párunknak sem kívánunk búcsút inteni, nos, itt a párkapcsolat érdekében meg kell alkudnunk, mérlegelnünk kell - mint egy jól menő üzleti vállalkozásnál - kapunk-e valami olyasmit a másiktól cserébe, amiért érdemes vágyainkról lemondani, de tudnunk kell, ez már egy feltételekhez kötött szeretet lesz (elviselem, hogy nem kapok ajándékot, mert ő jó szerető). És végezetül, ha viszont az az ajándék ennyire fontos nekünk a másik személye ellenében is, akkor keressünk olyan párt, aki nem felejt el felköszönteni minket. Ne legyünk gyávák kilépni egy olyan kapcsolatból, amelyről tudjuk, hogy nem tesz minket elégedetté, tartozunk magunknak ennyivel.