Ki legyen a főnök egy párkapcsolatban?

A történelem tanárom anno azt mondta: egyenlőség először és utoljára az athéni demokráciában létezett. Nem tudom, így van-e, csupán annyit látok, hogy mindenki vezető akar lenni, de vajon mennyire fér ez össze egy párkapcsolat dinamikájával?

aid462332-728px-have-a-long-and-happy-relationship-step-1-version-2.jpg

Mindenki boldog, harmonikus párkapcsolatra vágyik, ahol szabad és szerelmes, avagy szabadon szerelmes. A kapcsolat kezdetén, amikor még minden „rózsaszín”, amikor 3 nap után tengerparti esküvőről álmodozunk, és éppen csak egy csillámpóni nem rohangál a kertünkben, még nem igazán foglalkozunk a szabadság kérdésével. Pedig ez a kezdeti eufórikus állapot sajnos úgy elillan, mint a reggeli köd, s marad helyette két ember - jó esetben egymást szeretve és tisztelve -, és az egyikük bizony domináns lesz. Persze annyira még nem vagyunk túl a szerelem mámorító katarzisán, így a másik fél nagy boldogan hagyja, hogy társa magához ragadja az irányítást, s ezen a ponton hullik porba az egyenlőség magasztos gondolata.

Egyesek szerint az egyenlőség nem létezik, és hogy hibáztathatnánk bárkit is ezért a gondolatért, amikor a kapitalizmus vad vizein szocializálódott elménk egyből dobja az igét: az erősebb jobb a gyengébbnél, a gazdag többet ér a szegénynél, ha valami elromlott ne bajlódj a javítással, egyszerűbb újat venni… Egészen kicsi korunktól próbálja nekünk mindig valaki megmondani, mit, kivel, mikor hogyan tegyünk, s amikor végre találunk valakit, aki a szerelem édes érzésétől fűtve egy percre alárendeli magát nekünk, puff, már ösztönből le is csapjuk mint a taxiórát! És mikor rájövünk, lehet ezt úgy is, hogy én dirigálok, többé nem akarjuk kiengedni a gyeplőt a kezünkből!

Persze van, aki szereti, ha átveszik tőle az irányítást - és ezzel együtt a felelősséget is -, ha valaki mutatja az irányt, amerre menni kell, s ha ez a két pólus összetalálkozik a szerelemben (tehát egy vezető és egy nem vezetni akaró), működhet jól a viszonyuk. A problémásabb az, amikor két vezető „talál egymásra”, mert annak hosszú távon hatalmi harc lesz a vége, és a folytonos feszültség felemésztheti a kapcsolatukat. Ideális esetben a „Ki legyen a főnök?” kérdésnek azonban fel sem szabadna merülnie. Egy jól működő kapcsolat két önálló, szabad ember egyezsége, ahol csak a szeretet láthatatlan arany fonala köti össze kettejük szívét. És az egymás iránti tisztelet, mindig valamelyikükben kiváltja az elfogadás állapotát és mivel a másikat szereti és megérti, hogy az a dolog most fontos neki, enged. Még mielőtt valaki kiakadna ez nem egyenlő a beletörődéssel és az alárendeltséggel. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egyik-másik szituációban olykor ne lehetne valamelyik fél dominánsabb a másiknál, de a főnök-beosztott gondolatmenetet érdemes az irodában hagyni, mielőtt hazaindulunk.